Jövőkép alkotó műhelymunka a Sclerosis Multiplex Budapesti Egyesület számára

Március végén Jövőkép alkotó műhelymunkát tartottunk a Sclerosis Multiplex Budapesti Egyesület tagjai számára. Izgalmas, szép szakmai feladat volt, mellyel mi is sokat gazdagodtunk. A résztvevők nagyon motiváltan, konstruktívan vettek részt a folyamatban, és ennek eredményeképpen a nap végére fantáziadús, tartalmas jövőképet fogalmaztak az Egyesület számára.

Következzen alább két személyes beszámoló, és egy életkép a programról…!

 

“Eddig ismeretlen dolog volt számunkra, még nem rendeztünk hasonlót, de egyszer mindent el kell kezdeni. Az előkészítéssel, irányítással, lebonyolítással a Concordia Szervezet- és Vezetésfejlesztési Kft-t bíztuk meg, akiknek nagy tapasztalatuk és jó referenciáik vannak.

Ezen az első alkalmon az egyesület jövőképét alakítottuk ki. Trénereink interaktív, gondolatébresztő programot állítottak össze nekünk. Sok-sok hasznosítható ötlet született adománygyűjtés, programszervezés, közösségi élet és az életminőséget javító tevékenységek körében. A jó hangulatú csapatmunka, a kérdések közös megvitatása, a jövőben felhasználható ötletek jelentik legfőbb nyereségét a napnak.

A műhelymunka megrendezésének anyagi fedezetét Nemzeti Együttműködési Alap támogatása biztosította, létrejöttét segítette továbbá árengedményével a Concordia Kft is.”

Gáspár Zsuzsanna, elnök

Sclerosis Multiplex Budapesti Egyesület

A jövő a menő

A jövő nem egy meglévő hely, ahová csak be kell lépnünk, hanem mi alakítjuk ki.

Gáspár Zsuzsa, a Sclerosis Multiplex Budapesti Egyesület elnöke meghívott egy szervezetfejlesztő céget, hogy segítsék az egyesület munkáját. Így esett, hogy jómagam is jövőképépítésen vettem részt. Merész húzás részemről, hisz a saját, egyéni jövőképem is képlékeny massza, homályos tejüveg, ami módfelett gyorsan változik és/vagy alakul át. Viszont mindig vettem a bátorságot, hogy ezt-azt, vagy valakit menedzseljek. Kéretlenül is. Nos, gondoltam, ha a Sclerosis Multiplex Budapesti Egyesület meghívott a szervezetfejlesztési, jövőkép alakító programjára, melyet egy külsős cég, a Concordia Szervezet- és Vezetésfejlesztési Kft. tanácsadói tartanak, akkor elmegyek, és az összes ötletemet megosztom.

Demokratikus beállítottságú vagyok, aki szereti hallani mások véleményét, szeret együtt gondolkozni és dolgozni másokkal. Na jó, de egy szervezetet összefogni, a gondolatok burjánzását értelmes mederbe terelni, és ott tartani, na meg célokat kitűzni, és azokat megvalósítani, nem is tűnik olyan egyszerűnek. Pusztán egy kis szervezettséget és gondolkodást igényel a dolog. A hatórás szervezetfejlesztési brain storming alatt az agyam valahol a műhelymunka vége felé kapitulált. Nem csoda, hisz tényleg villámlottak, cikáztak a gondolatok, beindult az ötletgyár, ez egy idő után kiszívja az embert.

De mire jó egy ilyen szervezetfejlesztés bővebben?

Segít jövőképet alkotni. Ehhez feltétlenül szükséges tudni, most hol vagyunk. Na nem GPS koordináták szerint (bár akár úgy is el lehet képzelni a dolgot), hanem az egyesület jelenlegi helyzetére vonatkozólag. Második lépésként kezdtünk bele a szűnni nem akaró ötletelésbe, végezetül arról beszéltünk, mit kell tenni ahhoz, hogy ezek a célok, ötletek megvalósuljanak. Csak azért nem lövöm le a poént azzal, hogy elárulom, pontosan milyen gyakorlatok voltak, mert hosszú lenne. Mindenesetre a pszichológusok és önismereti tesztek által közkedvelt gondolatmenet is helyet kapott a fejlesztésben, vagyis, hogy jelen idejű kijelentő mondatokat írjunk, mikor a jövőnkről beszélünk. Négy főkategóriába soroltuk a célokat, amiket egy éven belül el szeretnénk (akarom mondani; el fogunk) érni mi, mint szervezet. Az ebbe a négy kategóriába tartozó alegységeket kell fejlesztenünk:

  1. Gazdasági rész (anyagi erőforrások megteremtése)
  2. Programszervezés (külső programok szervezése a tagok számára)
  3. Belső közösségi élet
  4. Életminőséget javító lehetőségek

Egy ilyen összejövetelen sok minden kiderül, nemcsak az egyesületről, hanem a tagjairól is. A vágyakról, elképzelésekről, örömükről, bánatukról, hiányérzetükről, terveikről, gondolataikról. Szóval, nagyon klassz, hogy részese lehettem egy szervezet jövőképének a tervezésében. Még ha az agyam zokni is lett a végére.

A műhelymunka vezetői (Pataki Sándor és Szilágyi Tamás Benedek) kedvesek, közvetlenek, segítőkészek, alaposak voltak, az egész nap szórakoztató, fesztelen, jó hangulatban telt. Ha jól számoltam, 15 SM-es aktívan részt vett a programban.

Nikodém Vanda

 



Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel:

Érdekel ez a terület